Vigyázat! A poszt érzelmeket tartalmaz! Az erre érzékenyek konzultáljanak kezelőorvosukkal, gyógyszerészükkel.
Esett az eső tegnap este és ma is csepergett. Ritka dolog ez itt. Az én hangulatom is kicsit borús most és nosztalgikus. Izgulok és kicsit szomorú is vagyok egyszerre. Máté holnap reggel hazautazik és mi magunkra maradunk. Nagyon furcsa érzés ez, hiába tudtuk előre. Maradni mindig rosszabb szerintem, azért ilyen nyomasztó most. De közben ebbe nem szabad belesüllyedni, mert utána még számtalan érdekes dolog vár minket Pekingben, csak új felállásban, ennyi az egész. Most kezdődik majd az igazi turistáskodás. Hamarosan kiderül, hogy Máté elég alaposan felkészített-e minket. Tényleg, mint a kiskacsák, ahogy korábban írtam :)
De most még olyan, mintha a saját kis buborékunkban lebegnénk, ami még inkább hangsúlyos, mert tudjuk, hogy a végét járja.
És ma amúgy is így ébredtem. Először, mióta itt vagyok. Kényelmesen fészkelődtem az ágyamban, olvastam egy kicsit és elégedett voltam és nyugodt. Ez ilyen „esősdélutánonafotelbenteázós” hangulat.
Szóval nehéz szívvel pakoltam ma össze, nem tudom, a fiúk hogy voltak vele. Meg stresszesen, hogy befér-e minden (megvettük már az összes ajándékot). Bár a nagyobbik poggyászom még pályafutása alatt szerintem sosem volt ennyire kitömve (bocsi, Bence! Vigyázok rá egyébként!), de most úgy tűnik, megleszünk. Épphogy. Mondjuk hülyeség volt hozni 4 pulcsit és 3 hosszúnadrágot. Ha Kínába jöttök, ne tegyétek! Még a fele is pont sok lenne. Egyébként mi azért pakoltunk, mert holnap mi is megyünk, átköltözünk egy másik hostelbe. 12 fős dormot választottunk, hátha jó lesz a társaság. És onnan már csak haza megyünk, szóval remélhetőleg csak egyszer kell majd szuszakolni.
Ma egyébként elmentünk bevásárolni egy áruházba, ami nagyon érdekes volt. Nem annyira, mint a Spar, mert mégiscsak az volt első. Nagyon furcsa itt (legalábbis nekem), hogy a bevásárlóközpont olyan, mintha több üzlet lenne benne (drogéria, ruhabolt, lakberendezés, élelmiszer, stb.), területileg is eléggé elkülönülnek, de egy közös kasszasor van több emeletre. Igazából nem annyira más, mint otthon, csak kevésbé kompakt az egész. És persze rengeteg érdekes ételt és italt láttunk, sokkal többfélét, mint otthon. Például csak Dove csokiból (amit Magyarországon nem is árulnak) volt egy egész magas polcnyi. Aztán volt mindenféle szárított gomba, magvak, aszalt gyümölcsök tömege, gyümölcszselék, kekszek és kis száraz sütik, szárított és vákuumcsomagolt husi snackek, hogy csak az érdekesebbeket említsem. A második emeleten gyümölcs és pékáru osztály, meg élő halak, kagylók és mindenféle hüllők (siklók, varangyok, teknősök). Ezt kicsit durvának találtam... Nagy varangyok terpeszkedtek egy kicsike terráriumban, siklók tömege volt összegabalyodva egy másik üvegben, a rengeteg fulladozó halról nem is beszélve. :/
Viszont - vidámabb vizekre evezve – csináltak ott helyben olyan nagy töltött palacsintát, amit Máté már mutatott nekem korábban, hogy tipikus pekingi kaja. Úgy készítik, hogy a palacsintatésztát (van sima, kukoricás és borsós) egy nagy, forró vaslapra öntik és egy ügyes kis fognélküli gereblyére hajazó célszerszámmal elegyengetik a trutyit. Ahol van még egy kis folyós rész, azt rögtön elsimogatják. Aztán ráütnek egy tojást, azt is elkenik. Megfordítják a palacsintát, kennek rá barna cuccot (talán szójaszós?), csípőset, kanalazna rá savanyú káposztát, koriandert, hagymát és az egészet szépen batyuba hajtogatják. Nagyon-nagyon finom volt! Otthon reprózom majd, lehet jelentkezni kóstolni :)
Bendi újfent hasmenéssel küzd, szóval ő inkább csak széntablettákat eszik és kenyeret (vagy valami ahhoz hasonlót). Egyébként én nagyon büszke vagyok a gyomromra, hogy a kiborulásnak semmi jelét nem adta, pedig folyamatosan idegen cuccokkal tömöm.
Viszont ha már a kóstolásnál, meg az ételeknél tartunk, akkor be kell számolnom a tegnap estéről, mert az is gazdag volt gasztroélményekben. (Anya úgy is megjegyezte már, hogy kevés az ételleírás.)
Szóval tegnap ünnepeltük Bendi szülinapját, mert az volt az utolsó közös, nyugis esténk együtt (holnap Máté gépe elég korán megy). A terv pedig a következő volt: batyukóstolás, szusi, bevásárlás, aztán vacsora. Készítettük a gyomrunkat. Én csak joghurtot ittam napközben, mert az elvileg tágítja a pocakot.
Arra a környékre mentünk, ahol Máté egyetemre járt. Jó volt látni őt a neki ismerős környezetben :)
Először batyuért mentünk. Kétfélét kóstoltunk. Az egyik kívül ropogós volt, belül pedig szaftos, leves husi volt és az egészet savanyú ecetbe mártogattuk. Mmmm. A második puha, édes kenyértészta volt a közepén BBQ-s husival. Azt se köptük ki.
Aztán beiktattunk egy kis édességet is, mert Máté mondta, hogy van a közelben egy jó hely, ahol gőzölt, édes tojáskrémmel töltött gombócokat lehet enni. Nem kellett sokáig győzködnie. Még egy pohár mangólevet is ittam hozzá. Hát, azt bármikor, bárhol, bármennyit. Most is rögtön beindult a nyáltermelésem.
Utána vásároltunk pár sört és baijiot (fehér alkohol, szó szerint) a koccintáshoz és beültünk szusizni. Minden nagyon izgalmas volt, de sajnos nagyrészt fogalmam sincs, hogy mit ettünk. Az biztos, hogy volt lazac, rizs, uborka és polip.
Amikor innen kijöttünk, már erősen repedezett a hasam, pedig még csak ezután következett a vacsi és Máté folyamatosan figyelemmel kísérte a fogyasztásunkat és rögtön lecsapott, ha nem teljesítettünk megfelelően.
Varangyok és más hüllők között besétáltunk az étterembe. Pirított zöldbabot rendeltünk chilivel, halszagú disznót (ez a valóságban kukacszerűen darált husi szósszal, paprikával), édes-savanyú disznót és marhahúsos pirított tésztát. Szörnyű volt, mert mindennek nagyon jó íze volt, de közben azonnal vissza is akart jönni minden, mert annyira tele voltam. Meg is kaptam a leszúrást, hogy hogy merem máris letenni a pálcikát. Behúztam fülem-farkam és alázatosan makogtam, hogy csak pihenek egy kicsit. Imádtam egyébként, ahogy az édes-savanyú bundája roppan a számban és közben érzem van a puha, ragadós, édes szószt is. És a pirított tészta füstölt íze... Hmmm. A pirított zöldbab pedig meglepően ropogós volt és ízletes. Azt is mindenképpen kipróbálom majd hazai terepen.
Na, de a slusszpoén, hogy vacsora után még beültünk a Mekibe, mert Máténak még lecsúszott volna egy kis fagyi pitével. Illetve, hogy egész pontos legyek, úgy volt, hogy megnézzük, van-e a Burger Kingben pite – mert ott finomabb – és ha van, akkor azzal átmegyünk a Mekibe és ottani fagyival elfogyaszthatja békességben. Én nem tudom, hol rejtegeti a másik két gyomrát, komolyan... Viszont nem volt megfelelő süti a Burgerben, így meg kellett elégednie Máténak egy oreos fagyival és McSpeicie hamburgerrel, ami a második legjobb burger gasztrovezetőnk szerint és tök hülyeség, hogy miért csak Ausztráliában és Ázsiában árulják. Pedig mekkora sikere lenne! Az első helyezett egyébként egy időszakos hamburger krumplipürével, baconnel és soványka 900 kalóriával. Aztán lecsúszott még egy hamburger mindkét fiúnak, egy fél pite (amit Bendi kínaiul rendelt meg elég menőn, viszont nem volt olyan, amilyet kért, ezért édesburgonyásat adtak, ami Máté szerint a legrosszabb, ezért visszamentem és ügyesen becseréltem ananászosra) és Máténak egy újabb fagyi.
Kellőképpen eltöltekezve pedig már elindulhattunk táncolni. Csak minden üres volt. Ez Pekingben egy megrázó dolog. Aztán kicsit beindult az élet, de az este hangsúlyosabb emlékezetesebb része az evés maradt.
Bréking, ömlik az eső! :)