Nagyon a végén járunk, annyira, hogy még blogolni sem volt kedvem.

Felraktam az összes képet a notebookra, bepakoltunk, megvolt az utolsó evészet, az utolsó metrózás (a reptéri expressz nem számít). Ma egész nap csészealj méretű szemekkel meredtem a világra, hogy minél többet beszívjak még magamba. És gyorsan megkóstoltam még pár dolgot, amit eddig nem.

Klisé, de nagyon gyorsan elszaladt ez a három hét. Váratlanul gyorsan. És bár először nagyon utáltam Pekinget és Kínát (mert vártam már és csalódtam), kiállta az érzelmeim viharát és szépen megszerettem a maga módján. Mert tényleg annyira más. Próbáltam előtte elképzelni, de nem ment.
És tegnap már, ahogy suhantunk hazafelé a metrón, azon gondolkodtam, milyen lehet itt élni. Pár évig, mondjuk. Nagyon kíváncsi lennék rá. Kicsit irigylem Mátét :)

Meg aztán most, hogy egy egész hetet egy bázison töltöttünk, máris elkezdtek kialakulni a szokások. Megvolt a kedvenc boltom és pékségem, ahová reggeliért mentem és esténként már vártak minket az egyik étteremben, az asztalunknál, ahonnan tökéletesen ráláttunk az esti szappanoperára. És tudtuk már azt is, hogy a metróból ott kell feljönni, ahol a véres köpetes, fogkiesős fogkrémreklám van.
És ismertük már a hostelbeli állandó arcokat is.
Van a szobánkban egy (talán) indiai hapsi, aki, mint kiderült, 2 éve él Kínában, folyamatosan hostelekben. Itt május óta van. Van, aki már hónapok óta utazgat és még folytatja, van, aki tanítani jött ide, más meg gyakornok.

Mi viszont "csak nyaralni" és az idő lejárt. Bár tény, hogy a magyar otthont is várjuk már nagyon! :) Ez amúgy azt is jelenti, hogy hamarosan lesznek képek. Addig is gyorsan összeírom, mit csináltunk még a Máté utáni napokban, mert nagyban lendítettek ezen a nagy szerelmen.

Tehát, voltunk először is a Tiltott Városban, amit meglepően imádtam. Pedig az elején majdnem visszafordultam, akkora tömeg volt, de végül csak azért jöttem ki 5 körül, mert zártak és kitereltek. Az egyik legszebb dolog volt, amit valaha láttam. Lehetett bent békésen bóklászni a vörös falak és a sok növény és sárga csempe között, új és új festett épületek bukkantak fel és még a tömeg is eloszlott bent. Külön jó volt, hogy béreltünk audio guideot, mert volt magyarul és ennek már igazán nem lehetett ellenállni. Fantasztikus volt akcentussal hallgatni a nyelvünket. :) Nagyon érdekes dolgokat hallottam egyébként. Például meséltek női császárról, kútba fojtott ágyasról és egy korai ivós játékról, aminek az volt a lényege, hogy aki nem tudott rögtön rímet mondani, az ivott 3 kupicával. A színházban pedig állni kellett végig (csak a császár ülhetett) és még a fejedet sem mozgathattad. Ha egy oszlop előtt jutott hely, hát így jártál. Ja, és tapsolni sem volt szokás. Viszont volt egy nagy mélyedés a színpad alatt, hogy jobb legyen az akusztika. Szóval ez szuper volt, utána megállapítottam, hogy megérte eljönni Kínába.
Aznap este összeismerkedtünk pár emberrel a hostelben, így másnap együtt indultunk a Falra, ami hasonlóan lélegzetelállító volt, mint a Tiltott Város. Ráadásul irtó szerencsénk volt, mert gyönyörű tiszta, de hűvös idő volt. Tovább fokozom, alig volt ember! Ez így együtt Kínában szerintem maga a csoda. Vagy egy kicsit több is. Szóval elképesztő kilátás volt, folyamatosan fényképeztem, ugyanazt, akár ötször is, mert annyira tetszett. Ráadásul kimásztunk két olyan helyre is, ahol nem volt felújítva és szépen kiépítve még az út és innen nyílt a legszebb kilátás. Ezt nem is tudom tovább fokozni, majd a képek mesélnek. Lényeg a lényeg, hogy nagy egyetértésben másztunk Bendivel és azt gondoltuk, hogy életünk hátralévő részében csak inni fogunk a bőrünkön keresztül is.
Az új kis barátaink pedig nagyon kedvesek és szórakoztatóak voltak, kellemesen telt velük a nap. Ráadásul elég nemzetközi csapat jött össze, brazilok, francia és holland delikvens is volt.
Másnap a Nyári Palotába is velük indultunk, aztán jól elszakadtunk. De a szándék megvolt. Máté ratyinak harangozta be egyébként a Nyári Palotát, szerintünk Bendivel Máté fura. Hatalmas és gyönyörű volt az egész, még ha mi aznap nem is tudtuk értékelni. Ki voltunk merülve. De azért becsülettel végigjártuk és aztán elmentünk szusizni. És odataláltunk egyedül, bizony!

Mára a pakolás maradt és a Beihai Park a lótusztengerével. Meg egy kis polip és krumpli sok-sok-sok chilipaprikával. Bendi szolidan megtörölte evés után a szemét. Én folyamatosan fújtam az orrom. Még most is ég a gyomrom, ami azt illeti...

Nos, hát ennyit a kalandokról, mert holnap korán indul haza a két tesó. Már vár Magyarország!