Igyekszem kihasználni, amíg a fiúk még durmolnak, mert egyébként elég sűrű a nap, nem lehet itt órákat a neten lógni, kérem szépen! Legalábbis a tegnapi nap ezt mutatja.
Mátéval egészen új világ tárult fel előttünk, nem csoda, hogy vártuk, mint a Messiást. Egyébként fél 1 helyett hajnali 3-kor érkezett, aztán még elmentünk sétálni pár órára és aztán aludtunk délig. Ez gondolom nem segített a jetlegen... Utána viszont serény városnézésbe kezdtünk. Először reggeli, ami máris izgalmas volt, mert rájöttünk végre, hogy mi az a kicsi fehér üveg papírfedővel és szívószállal, amit mindenhol lehet látni. Édes, sűrű ivójughurt, bizony! De dió- vagy kókusztejet is lehet kapni bármelyik kisboltban. Bár az összes újdonsült élelmiszerismerősömet nemsorolom fel, mert akkor betelne a blog. Szóval ez tényleg a világ másik fele.
Aztán elmentünk megnézni a Mennyek templomát, amiben alapvetően nem volt semmi meghökkentő, sok-sok kínai forma és dísz, viszont volt egy szép nagy parkja rózsakerttel, lugasokkal és autentikus zenészekkel. Zseniális hangszereik vannak egyébként, egy csomó gyönyörűség! Fuvola- és okarína szerű cuccok és fura vonósok. Mindegyiknek szép magas hangja van, ahogy szeretem.
A bolyongás után ebédeltünk. Ja, Máté vezetésével kezdem elsajátítani a helyes pálcikahasználatot. Bár ebédnél még elég diétás mennyiséget sikerült a számba pakolni.
Ebéd után elmentünk egy sétálóutcaszerű helyre, ami alapvetően turistáknak szólt, szóval sokkal európaibb érzést keltett, mint Kína egyébként. Itt Máté szerzett nekem egy bubble tea-t, ami ugye otthon most nagy divat, itt meg meglepő módon általános frissítő. És! Máté leleplezte előttem a bogyók titkát. Tápiókagyöngyök! Zseniális. Itt mondjuk tejes teába teszik, de hát ez már részletkérdés. Na, aztán volt még itt mangófagyi, forró tésztába bugyolált fagyi és érdekes nyárson sült dolgok. Az extrém véglet a sült skorpió, lárva és egyéb szárnyas izé volt. Természetesen meg kellett kóstolni, pedig a standnál disznótrágyaszag volt. Máté állítja, hogy az elsőnek finom íze volt, de Bendi és én nagyon undorítónak találtuk. Az utolsót Máté is kiköpte. Olyan volt, mint a szaga. Blah. És ropogtak a kis testrészei a számban. ÁÁÁÁ!! A fiúk jégkrémmel próbáltak szabadulni az emléktől. Itt a jégkrémek is izgalmasak, van például borsóból készült! Zöld és édes borsó ízű. Micsoda meglepetés. De a borsót szárítva, sózva és fűszerezve is ropogtatják.
Kóstoltunk újévi holdtortákat is. Ezeket (megint ki nem találnátok) a kínai újévkor eszik és van mindenféle ízű. De tényleg mindenféle. Kicsit elvileg olyan, mint a Bagoly Berti Féle Mindenízű Drazsé, mert ráadásul egy csomó ugyanúgy néz ki. Mi fügéset, rózsásat, gesztenyéset és édeskrumplisat (az disznófej alakú volt!) kóstoltunk. Egyiket se köptük ki :)
Elsétáltunk még egy tóhoz, ahol volt zene, tömeg, hajók és az élet nagy dolgairól elmélkedtünk. Meg a jövőbeli munkákról. Főleg a jövőbeli munkákról.
Este alaposan feltankoltunk a nap még hátralévő részére egy boltban, ahol minden második dologról megkérdeztük, hogy ez micsoda. Rengeteg rizstészta van, szárított halak és gombák, zselék, mindenféle italok és péksütemény szerű dolgok. És minden nagy zacskóban és benne sok kicsi zacskóban. Éljen a természetvédelem!
Egyébként továbbra is rengeteg helyes kiskutyát és gyereket látunk. Szerintem irtó édesek! Máté mesélte, hogy azért van ennyi kicsi eb, mert a nagyok után adót kell fizetni. Meg a két gyerek után is. Ezért mindenkinek csak egy van, ha van. Viszont az egykék nagyon meg vannak becsülve! Ha elalszanak, akkor a szülők kézben cipelik őket ide-oda, mint a hímes tojásokat.
Na, és aztán eljutottunk vacsorázni!! Isteni volt minden! Máté állította össze a menüt: spenót mogyoróval, szószos disznó és hagyma tofulapokba tekerve, füstös ízű tészta és paradicsomos padlizsán. Elég gyorsan lecsúszott. Nem is tudom, hogy melyik volt a legjobb, komolyan. És csak úgy mondom, hogy este már a mogyorókat is felcsipegettem a pálcikával.
Az nagyon szimpatikus itt egyébként, hogy az étkezés abszolút közösségi dolog. Nem is nagyon látni egyedül evő embert. Mindig többen ülnek együtt és általában középre hozzák a kaját, aztán mindenki túr, amit akar.
Aztán kezdünk felszedni néhány kínai szót, mint köszönöm, szia, viszlát, egy, kettő és külföldi! Ami a láoáj (fonetikusan nyilván). Ezt elég gyakran halljuk itt, a kisgyerekek simán mutogatnak ránk, hogy „Mama, mama, nézd, egy láoáj!”. Kisgyerek kicsit ledöbben, amikor Máté visszaszólt, hogy „Bendi, Bendi, nézd, láodzsong!”. (Ez a kínai ember.)
Egyébként Mátét úgy követjük, mint rendes kiskacsák a mamájukat. Ő a csatorna, amin keresztül Kína kezd értelmet nyerni. Reméljük, két hét alatt eléggé felnövünk az önálló portyázáshoz.
Lassan felrázom ezeket a makikat, mert így soha nem fogunk átállni az itteni időszámításra...
